Viss Községi Könyvtár

Minden ami Könyvtár, minden ami Viss Községi Könyvtár
MENÜ

Anyám, Édesanyám!

 

Megszült engem Anyám tisztán szeretetből,

olyan volt nekem, mint égi testőr.

Hogyha beteg voltam értem mindenét feladta,

virrasztott mellettem s gyógyszerem beadta.

 

Telt múlt az idő beszéltem és álltam,

bölcsődébe mentem, óvodába jártam.

Nőttem még egy kicsit és iskolás lettem,

eljött az idő amitől rettegtem.

 

Egyest kaptam elmondani nem mertem,

tudtam kikaphatok, hazudtam hát menten.

Hazudtam én fűt-fát csakhogy irhám mentsem,

csak ki nem derüljön, kérlek Ó Istenem!

 

Mikor hazamentem Anyám így köszönt most,

- Isten hozott te kis hazudós matektudós! –

Éreztem, hogy csődöt mondott az én tervem,

Anya a szobámba vitt és alaposan megvert.

 

Álltam én a pofont jórészt könnyek nélkül,

mert amit én kaptam nem fájt csak legbelül.

Tanultam én sírva és szidtam az Anyát

jobban szereti azt a hülye matekpéldát.

 

Másnap mindent tudtam jelentkeztem felelni,

de hiába a tudós, a tanár nem engem hívott ki.

Beláttam én lassan, minden nap kell tanulni

mert ha mindent tudok, nem fogok kikapni.

 

Az idő gyorsan szállt, repült mint a madár,

vizsgázni készültem nagy dolgokra gondolván.

Utolsó kérdés jön és diplomás leszek,

mondd, hogy mennyit ér ez az egyenlet!

 

Ekkor jöttem én rá mi fájt nekem régen,

miért szitkozódtam miért zsörtölődtem.

Egyszerű volt megoldani ezt a matek példát,

hiszen Anya ezért volt dühös rám.

 

A tervem így sikerült és nagy ember lettem,

Mindenki felnéz rám a világegyetemben.

Csak én nézek mint az egész világ:

Mert mindenkinél nagyobb az én Édesanyám!

 

 

 

 

Érzelmek

 

Az érzelmek fontosak, mert van itt jó és van itt rossz,

vannak forrók és vannak hidegek,

mint a gyűlölet az csak felhúzza az ideget.

De a jó az a szerelem, nem csupán szeretet

ez tiszta mint a víz csak együtt kell éljen veletek.

Én is éreztem már hasonlókat,

tönkre is tettek, de meg is gyógyítottak.

A szerelem olyan, mintha felhők közt úsznál

de a felhők végén szakadék vagy mennyország vár Rád.

És azt már nem te döntöd el, hogy merre mész tovább,

a szerelem választ neked utat, hogy szakadék vagy mennyország

és hogy hogyan élsz tovább.

Szóval az se mindig jó, de ha bejön az a felemelő érzés

 - nem kivégzés.

De félek az érzésektől főleg a szerelemtől,

mert volt egy nagyon nagy csalódás mit kaptam az élettől.

 

Az érzelmek lehetnek fájdalmasak, de utána jön jó is,

úgyhogy gyorsan éld túl a rosszat, mert utána szerencse jön úgyis.

 

Nagyon hiányzol!!! Aki ismer, az tudja, hogy miről, vagy kiről van szó

már rég volt benned részem és ez itt a kulcsszó.

Ez nem helyes így, mert te kellesz nekem,

messze jársz tőlem bár itt lennél velem!

 

Viszont az utálat az már egy másik tészta

ott elküldöd a másik illetőt a búsba

- ez már nem Heuréka! -

 

Az érzelmek lehetnek fájdalmasak, de utána jön jó is,

úgyhogy gyorsan éld túl a rosszat, mert utána szerencse jön úgyis!

 

Szóval az érzelmeket nem te irányítod, olyan mintha öntudatuk lenne,

nem te választod meg kit szeretsz és kit utálsz ez az élet rendje.

Persze az érintett személy is tesz ez ügyben valamit

de ez tőle függ, hogy jó vagy rossz, bárki nem döntheti el, csak ez a valami.

 

Voltak már nagyon jó dolgok is az életemben, persze csak az álmaimban,

egy érzés ami sokszor láthatatlan a vágyaimban.

Na jó, az érzelmek közt nekem is volt jó a valóságban

de sajnos több a rossz, ebben a valószerű álomvilágban.

 

Az érzelmek lehetnek fájdalmasak, de utána jön jó is,

Úgyhogy gyorsan éld túl a rosszat, mert utána szerencse jön úgyis!

 

 

Halál

 

Sötét a város a lámpák se égnek már,

Kitudja hány rossz ember az utcákon jár.

 

Ellepi a köd az utcákat, s egy lelket sem látni

A hideg levegő mindenfelé a halál fog várni.

 

Csönd üli az utcákat egy bagoly sem huhog már,

Félelmetes ott lenni, ahol a Halál jár.

 

Füstfelhő gomolyog a csatornák felé,

Vízcsobogás sincsen ez már nekem elég.

 

Sötét csöndes, félelmetes minden

Nem írok többet, mert a Halál itt van,

itt van itt bent.

 

 

 

Valakinek szól

 

Valakinek szól ez a vers

elmondom akkor is, ha agyon versz.

Egy fiatal Lady,

aki a szeretetet nem méri.

 

Biztos sok ember van a szívében

Ő is ott van a mi szívünkben.

 A neve nem fontos, a léte a fő,

nem hazudok, Ő egy gyönyörű nő.

 

Mindig minden kívánságunk lesi,

és amit tud, azt teljesíti.

Sajnos sokmindenki ezt nem veszi észre,

ezek az emberek a szívét tépik 7 részre.

 

Ezért mindenki nevében bocsánatot kérek,

nem lesz több bánat ezt lezártuk végleg.

Éljen e nő szépen és boldogan

mert szeretjük Őt holtunkiglan.

 

 

 

Hírek

  • Farsang, origami virág készítés
    2014-05-18 19:48:27

    A 2014. farsang, és 2014. május 16-17-18 napján origami virág készítéséről készült képek megtekinthetők a galériában, illetve a könyvtárban!

  • NYITVA TARTÁS!!!!!!!!
    2014-05-17 19:36:32

    2014. május 23-án, 24-én és 25-én a Községi Könyvtár a Községi Önkormányzat aljegyzőjének kérésére, a választások miatt ZÁRVA TART!!!! Köszönöm a megértést!

    A Könyvtárvezető

  • Kézműves foglalkozás képekben
    2010-10-18 14:53:18

    Az utóbbi időben "elkövetett" kézműves foglalkozások képei megtekinthetők a galériában. A tárhely szűke miatt a képeket kicsinyítettem, de az eredeti méretű képek megtekinthetők a Községi Könyvtárban.

     


Asztali nézet